 1, A sport és mozgás szerepe az ember életében
Aki kicsit is ismeri saját szervezetét és képes felismerni annak igényeit, az tudja, hogy a szellemi frissesség és a jó fizikai kondíció szorosan kapcsolódik egymáshoz. Testünknek is szüksége van a karbantartásra, foglalkoztatásra, hiszen egy szervezet csak akkor működhet tökéletesen, ha a test alkotórészei is rendben vannak. Hogy is nézne ki pl. egy futball-csapat kapus nélkül? A gyerekek lételeme a mozgás. Fejlődő szervezetükben még erősödnek a csontok, izmok, itt említve meg a tüdő fokozott munkáját, a vérkeringés serkentését, az agy oxigénellátását, tehát a szellemi felfrissülést is. A XXI. század rohanó, teljesítmény centrikus világában felnőttként ugyanilyen fontos a testünket edzeni, foglalkoztatni, a jó kondíció megnöveli éveink számát, csökkenti a betegségek kialakulásának esélyét, erősíti az immunrendszert, és ezt lehetne sorolni a végtelenségig.
2, A megfelelő sportág kiválasztása
Kevés olyan izgalmas és vonzó sport létezik, mint a lovassport, lovasversenyek. Ennek több oka is lehet: a lovaglás során kapcsolatot teremtünk és ápolunk egy gyönyörű állattal, amely igényli, hogy tisztelettel és csodálattal közelítsünk hozzá. A lovassportban résztvevők maguk választhatják meg a tevékenység intenzitását ? akad, aki egy hangulatos tereplovaglásra vágyik, mások versenyzésre is alkalmas szintre képezik magukat -, ráadásul a lovaglás azon kevés sportágak egyike, melyben férfiak és nők a kezdőtől egészen az olimpiai szintig azonos feltételekkel versengenek egymással.
3, A lovakról általánosságban
A ló és lótartás története évszázadokon át szorosan összefonódott az emberi civilizáció fejlődésével. Párját ritkítja az a kölcsönös bizalmon, megértésen és tiszteleten alapuló, meghitt kapcsolat, amely ember és ló között kialakulhat. A lovak viselkedésének megértéséhez nem szabad figyelmen kívül hagyni, hogy a védekező ösztöneik legfontosabb alapelve a menekülés a veszélytől. Fejlett érzékszerveik és nagy sebességük képessé teszi a lovakat a gyors reagálásra hirtelen támadásokkal szemben is. Még a jól betanított, tapasztalt ló is megriad hirtelen zaj, vagy fény hatására, mivel védekező ösztönei azonnal működésbe lépnek. Az utóbbi években a pszichológiai megfigyelések egyre nagyobb szerepet kapnak a lovak kiképzésében. Egyre szélesebb körben alkalmaznak olyan módszereket a szerszámozás vagy a lovas megszoktatására, amelyek alapul veszik a lovak természetes viselkedési modelljeit.
4, Tradicionális magyar lófajták, sportbéli használhatóságuk
- Nóniusz: ez a lófajta nagyon jól lovagolható, ugyanakkor jó igásló is, közepes testsúllyal és kiegyensúlyozott természettel. Későn érő, magas kort megérő állat. Erős és arányos testalkatú, nemcsak sportló, hanem könnyű mezőgazdasági munkára is alkalmas. Ideális hobbiló, terepbiztos túraló, gyermekszerető fajta. - Furioso (Mezőhegyesi félvér): ez a szép hátas vagy fogatló minden lovas sportban megfelelő minőségű teljesítményt nyújt ? beleértve az akadálylovaglást is ? európai szinten. A fogathajtásban is jól szerepel. A furioso jó testalkattal rendelkezik, mozgása könnyed, kicsit akciós. Univerzális lófajta, kiemelkedő verseny eredményekkel. - Shagya arab (Bábolnai arab): ezt a lovat eredetileg a magyar könnyűlovasság számára tenyésztették ki. A mai shagya ugyanolyan jól használható fogatban, mint nyereg alatt. A fajta az általános arab jellegzetességekkel és temperamentummal rendelkezik, de nagyobb annál és tömegesebb, erősebb csontozatú, mint sok mai arab ló. - Lipicai: az első lipicai ménest 1580-ban Károly főherceg alapította. Tanulékonyságáról és intelligenciájáról ismert, világhírűvé vált a bécsi Spanyol-lovasiskola által. A lipicai ló arányos felépítésű, erős háttal és farral, valamint rövid, erős lábakkal. A lipicai lovak lassan érnek, sok ?high-school? ló húsz évesen nehezebb mozgássort tud előadni. Ugyanakkor világszinten is elismert, eredményesen helytálló, kiváló, akciós mozgású fogatló.
5, A megfelelő ló kiválasztásának szempontjai
Ha a lovas eljutott egy bizonyos szintre a lovaglás terén és elhivatottságot érez a lovaglás iránt ? akár kedvtelésből, akár csak azért, hogy ahol, és amikor szeretne, tudjon lovagolni ? felmerül annak a lehetősége, hogy saját lovat vegyen magának. Ez azonban nem egyszerű feladat. Lótulajdonossá válni azt jelenti, hogy egy élőlénnyel kerülünk kapcsolatba, aki nemcsak a mi rendelkezésünkre áll, hanem nekünk is figyelembe kell vennünk az igényeit takarmányozás, munka és törődés tekintetében. A lótartás jóval inkább életmód, mint hobbi. A legfontosabb tényezők lovunk kiválasztásakor, hogy megfeleljen céljainknak; súlyban, méretben, vérmérsékletben és karakterben összeillő legyen a lovasával. A tapasztalatlan ló tapasztalt lovast kíván és fordítva.
6, Ló és lovas kapcsolata
Míg néhány sportot tanulás nélkül is lehet űzni, a lovaglás nem nélkülözheti a kiképzést, mivel a lovasnak új test- és egyensúlyi helyzettel, új mozgásformákkal és egy másik élőlénnyel kell megismerkednie. A lovas oktatáson való részvétel mindenekelőtt a biztonság miatt szükséges. A lovassportban nem egy élettelen sporteszköz, hanem egy élő állat a partnerünk. A helyesen adott alapjelzések megismerésén túl a lovasérzés, a koordinációs készség és az ütemérzések fejlesztése időigényes folyamat, de ezáltal válik kellemessé, sőt, később akár művészetté is a lovaglás. Más sportokhoz hasonlóan minél több tapasztalat és gyakorlat áll mögöttünk, annál élvezetesebb. A lovaglás nem erő kérdése. Jóval inkább a lónak adott jelek finomsága számít. Ez az, amiért a legjobb párosok együttműködését olyan jó nézni, amikor a ló és lovas harmonikusan, szinte láthatatlan jelekkel dolgozik együtt. Egy díjlovas program bemutatása ? amely apró, pontos, precíz mozgások sorozata ? nagyfokú koncentrációt, koordinációt és figyelmet igényel lótól és lovastól egyaránt. A lovasnak minden körülmények között nyugodtnak és elengedettnek kell maradnia, a lovas lelkiállapota és feszültségi szintje ugyanis kihat lova teljesítményére is. Díjugratás vagy military pálya teljesítésénél valamivel emelkedettebb izgalmi állapot az ideális, de az idegességig felfokozott feszültség többet árt, mint használ. Az ideges ember szervezete adrenalint termel, a lovak szaglása pedig nagyon fejlett. Az adrenalin jellegzetes illata feszültté és nyugtalanná teszi őket, veszélyhelyzetként értékelik és ez ? természetükből adódóan ? menekülésre ösztönzi őket. Legyen bármilyen szakága is a lovassportnak, a sportolótól nyugalmat, kiegyensúlyozottságot, fegyelmet, összpontosítást és tiszta fejet kíván.
7, Az edzőválasztás szempontjai
A lovaglás kockázatos sport, de a kockázat normális keretek között tartható, ha képzett, megbízható tudású edző keze alá kerülünk. Amikor a megfelelő személyt keressük, nem a tudásszintünk az egyetlen szempont. Természetesen a jó edző egyben jól képzett lovas is kell, hogy legyen, de ha lehet, még fontosabb, hogy képzett oktató legyen. A jó lovasedző magabiztosságot és lelkesedést sugároz. Az a lovas, aki csak kedvtelésből és a mozgás kedvéért ül lóra, üzletileg éppolyan értékes a lovas iskola számára, mint a versenyzőnek készülő tanuló. A lovasiskola vezetője hozzásegít ahhoz, hogy olyan lovat kapjunk, ami leginkább a tervünkbe illik. Ahogy fejlődik tudásunk, folyamatosan mérjük fel lehetőségeinket és a szükségletünket. Továbblépésre, új célok kitűzésére mindig van mód.
8, A ló, mint társ
Aki lovakkal foglalkozik, annak bármilyen formájában ? legyen szó ápolásról, idomításról, fogathajtásról, vagy akár könnyű mezőgazdasági munkáról ? az tudja, hogy a jól tartott, jó mentális és fizikai állapotban lévő lovak szeretnek dolgozni, élvezik a munkát. Társ a bajban, társ az örömben. Együtt sír, együtt örül velünk. Erejével és kitartásával pedig bebizonyította, hogy megérdemli a neki kijáró tiszteletet és megbecsülést, hiszen méltó társa az embernek a mindennapokban, a sportban és a nagy megmérettetésekben egyaránt.
Forrásmunka: Bernadette Faurie: Lovasok kézikönyve Elizabeth Peplow: A lovak enciklopédiája
Készítette: Tóth Anita |